A vezetés folyamata honlap bemutatja azoknak a képességeknek és készségeknek a fontosságát, amelyek nélkülözhetetlenek a vezetői munkában. A legfontosabbak: kommunikációs kultúra, előadói és íráskészség, stratégia gondolkodás a tárgyalások során, az üzleti etikett és protokoll, valamint az üzleti etika normáinak ismerete és gyakorlása.
office-relocation_kep
A vezetés alapvetően gyakorlati tevékenység, hiszen a vezetői munka mindig konkrét körülmények között zajlik. Éppen ezért az elmélet azt sohasem tudja megmondani, hogy adott esetben pont mit kell tenni. A helyzetek, amelyekben a vezetés tevékenykedik, gyakorlatilag egyediek. A vezetettek pedig emberek. Emberek, akiket a közös cselekvés során is befolyásolnak saját céljaik, érdekeit stb. Éppen ezért a kulcskérdés az, hogy ki az a jó vezető, aki képes   úgy vezetni a csapatát, hogy az eredményeket produkáljon.

Érdemes Montgomery tábornagy – a sokak által Monty-nak nevezett – idevágó parancsnoki elveit megismerni.

„Elhagytam Angliát, hogy a hadvezetést a harctéren gyakoroljam.  A  sokéves munkának és tapasztalatnak most a gyakorlatban kell vizsgáznia.  De még nem fejtettem ki azokat az általános vezetési elveket, amelyek az elmúlt évek alatt fokozatosan kialakultak bennem, és amelyeket már 1934-ben hirdettem, amikor a quettai törzskollégium főelőadója voltam.

Szilárdan hiszem, hogy a parancsnoklásnak és a vezetésnek ezek az elvei  játszották a legnagyobb szerepet elért sikereimben. Bár sok mindent kell elmondanom a parancsnoklási elveimről, azt egy szóban foglalhatom össze: vezetés…

Én a vezetést következőképpen határozom meg: „Az a képesség és akarat, amely egy közös célra sorakoztatja fel az embereket, és a jellem, amely  bizalmat sugall.”
A képesség egymagában nem elég, a vezetőnek akarni is kell a képességet használni. Ekkor vezetése igazságon és jellemen alapszik; a célnak igaznak kell lennie és a jellemnek akaraterővel kell rendelkeznie…


A vezetés folyamata
 honlapon bemutatásra kerülő témák

 

A vezetés folyamata